A balatoni gőzhajózás története
2016. szeptember 20. írta: Duna Múzeum

A balatoni gőzhajózás története

A Balatonhoz látogatók nagy részét a vízparton állva lenyűgözi a horizonton feltűnő majd eltűnő, kisebb-nagyobb hajók látványa, melynek hatására egyből ők is a vízre vágynak. Így lehetett ezzel gróf Széchenyi István is, akinek a balatoni hajózást köszönhetjük.

gozhajo_a_balatonon.jpg

baross_hajo_a_balatonon.jpg

1846.április 2-án keltezett röpiratában így írt a balatoni gőzhajózás fontosságáról: „Egyetlen gőzösnek megjelenése is a Balatonon olly fordulatot tenne e gyönyörű víztükör mostani szunnyadozó létén”… Bár Széchenyi meg volt győződve arról, hogy a balatoni gőzhajózásnak van létjogosultsága, azzal is tisztában volt, hogy az eszmei haszna nagyobb lesz, mint az anyagi: „legjobb esetben sem lehet szapora gyümölcsnek nevezni” – írta.

balatoni_elet.jpg

gozhajo_balaton.jpg

Mielőtt megindulhatott volna az első gőzhajó építése, sok tervezésre, előmunkálatra volt szükség, például kőszén bányászására, gőzhajózási társaság alapítására vagy részvényesek felkutatására, akik egy részvényt 150 pengőforintért tudhattak magukénak.

balaton_hazatero_hajo.jpg

alkonyat_a_balatonon.jpg

Széchenyi István olyannyira szívén viselte a balatoni gőzhajózás sorsát, hogy saját költségén szakértő bizottságot hívott össze – főként külföldi hajógyári mérnököket –, hogy bebizonyítsa, a hajózásnak a pénzen kívül semmi akadálya nincsen. Miután ez megtörtént, titkára Tasner Antal segítségével árajánlatokat kért a magyar mellett svájci, osztrák és angol hajógyáraktól. A gőzhajó fateste végül az Óbudai Hajógyárban készült, a géprésze pedig Rotterdamban. A hajót, amely később Kisfaludy néven vált ismertté, Füreden szerelték össze, erről sajnos egyetlen hiteles műszaki rajz sem maradt fenn az utókor számára. A háromszáz férőhelyes utasszállító gőzöst, melyen ebédlő és könyvtár is volt, először 1846. szeptember 21-én, Széchenyi 55. születésnapján bocsájtották vízre.

kisfaludy_gozhajo_elso_abrazolasa.jpg

Metszet gr. Széchenyi István Balatoni gőzhajózás című röpiratából.

A balatoni gőzhajók száma 1888 után szaporodott meg látványosan, amikor létrejött a Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársaság.

80_325_kisfaludy_gozhajo_modell.JPG

2012 tavaszán megfogant az ötlet, hogy megépítik a Kisfaludy gőzös mását. Az újjászületett Kisfaludy első alkalommal 2015. július 6.-án délután öt órakor futott ki utasokkal a fedélzetén a balatonfüredi kikötőből. A Duna Múzeum vetítőjében, pedig megtalálható a Kisfaludy 1:50-hez méretarányú makettje.

 

Pifkó Szera

 

A képeslapok a Duna Múzeum gyűjteményének darabjai.

A bejegyzés trackback címe:

http://vizmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr5311659480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

XII.Hadosztály 2016.09.21. 03:29:46

"A balatoni gőzhajók száma 1888 után szaporodott meg látványosan, amikor létrejött a Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársaság. Miután a társaság 1876-ban csődbe ment, az első gőzös a Dunára került. "
1888-ban jött létre, majd 1876-ban becsődölt?

pernahajder Campbell 2016.09.21. 04:34:16

Egyrészt nagy kár az újjászületett Kisfaludyért, mert ahogy kinéz, az maga a gyalázat. A hajózás megcsúfolása.

Másrészt: "2009-ben a használatból kivont hajó leégett"

He?!

na__most__akkor 2016.09.21. 11:03:43

Szép képek, jó cikk.

+ egy kis magyar nyelv...
"balatoni gőzhajózás" kisbetű.
A címsorban is úgy kéne. A cikkben a többi helyes.

Természetesen a "Metszet gr. Széchenyi István Balatoni gőzhajózás című röpiratából" is helyes, mert egy írásmű címét idézi.