150 éve indult útjára a „Hableány”
2017. április 18. írta: Duna Múzeum

150 éve indult útjára a „Hableány”

A mindössze 23 éves gróf Széchenyi Ödön, apja, gróf Széchenyi István halála után lépett a nyilvánosság elé. 1862-ben kapott a Helytartótanácstól kinevezést arra, hogy a londoni Világkiállításon, mint kormánybiztos képviselje hazánkat. Az ez idő tájt szerzett diplomáciai kapcsolatait másfél évtizeddel később, a Párizsban rendezett Világkiállításon kamatoztatta.

Az út előtt, 1861 nyarától a DDSG hajóin teljesített szolgálatot, ahol nem csak a hajósok életét ismerhette meg, hanem a hajózás tudományát is elsajátította- olvasható Cseke László szakíró előszavában, amit a 2000-ben újra kiadott gróf Széchenyi Ödön Hableány című útinaplójához írt. A gróf, miközben megszerezte a kereskedelmi hajókra a kapitányi oklevelet, tanulmányozta, miképpen lehet hajózható vízi úttal Magyarországot Nyugat-Európa országaival összekötni.  Ez vezetett oda, hogy Széchenyi Ödön megterveztette a Hableány nevű kis gőzhajóját, hogy azzal vágjon neki 1867-ben a Párizs felé vezető útnak. Így nem csak a diplomácia, de a hajózás területén is édesapja nyomdokaiba lépett.

hableany1.jpg

Forrás: Gróf Széchenyi Ödön Naplója

A Képes Világ 1868. évi III. évfolyamának lapszámából kiderült, a gróf nem pusztán nagyúri passzióból indult 32 napig tartó útjára, hanem azért, hogy hazánkat Nyugat-Európa államaival egy már létező, de alig ismert vízi út által összeköttetésbe hozza.  A 60 láb hosszú, 12 láb széles, 6 ló-erejű gőzgépes hajó 1867. április 6-án indult útjára. A gőzös, amelyet Höcher Adolf álmodott meg Hartmann József újpesti hajóépítő telepén készült. A hajó kapitánya természetesen a gróf volt, munkáját pedig Folmann Alajos kormányos, az Egyetértés Pest Hajóklub elnöke segítette.

hableany2.jpg

Tömérdek csatornán és zsilipen keresztül a Duna-Majna-Marne-Szajna útvonalon 1867. május 18-án érkezett a csodás Szajna parti városba, ahol a feljegyzések szerint először Verne Gyulával találkozott. Az első magyar építésű, Világkiállítás nagydíjat nyert gőzös később kémhajóként bombatalálat áldozata lett a Marne folyón. 

 

P.Sz.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vizmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr1512414151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.