Az 1870-es években a nagyobb vízszabályozási munkák már befejezésükhöz közeledtek. A lecsapolt területek benépesültek, a földeket művelés alá vonták. Azonban az itt élőket, állataikat, gazdaságukat meg kellett védeni az aszályoktól és a belvizektől. Ehhez pedig nem csupán magas képzettségű mérnökökre volt szükség, hanem megfelelő műszaki tudással rendelkező segédszemélyzetre is.

A segédszemélyzet képzésének megszervezését Kvassay Jenő végezte. Az oktatást a kezdeti kis létszám miatt nem önálló intézményben kívánták létrehozni, így 1879-ben a Kassai Gazdasági Tanintézeten belül jött létre a Rétmesteriskola az offenburgi Rétmesterképző Intézet mintájára.

M.Kir. Vízmesteri tanfolyam 1930-31. évben végzett hallgatóinak tablója

A képzés 1879. december 1-én indult el. Az iskola szabályzata a tanulmányi időt három évben határozta meg, melyet elméleti és gyakorlati részre osztottak. A téli időszakban, decembertől márciusig az elméleti órákon, a nyári gyakorlat keretében pedig patakszabályozásnál, öntözőcsatorna építésénél, és lecsapolási munkálatoknál vettek részt a leendő rétmesterek. A képzésre való felvételnél fontos szempont volt a vízügyben szerzett gyakorlat. A hallgatókat a szakoktatásban részt vevő kultúrmérnökök tanították. Az iskola növendékei számára a Gazdasági Tanintézet területén 10-12 férőhelyes kollégiumot is létrehoztak, és megoldották az étkeztetést is. A tankönyveket és a mintarajzokat az offenburgi iskolából kérték kölcsön, majd átalakították azokat a magyar viszonyoknak megfelelően.

Pazar József vízmesteri szakvizsgálati bizonyítványa 1895.

1889-ben a Rétmesteriskola átszervezésének következtében több olyan tantárgy is bekerült az órarendbe, amely közvetlenül kapcsolódik a vízügyi munkákhoz. Ez azt a célt szolgálta, hogy ne csak a kultúrmérnökök számára képezzenek segédmunkásokat, hanem az itt végzett hallgatók olyan képzést kapjanak, mellyel a folyammérnöki hivataloknál és a vízszabályozó társulatoknál is el tudnak helyezkedni. Így többek között vízépítéstant, hidrológiát és vízsebességmérést is oktattak az intézményben. Emellett a tananyag része volt a számtan, a mértan, a szépírás, a földrajz és a műszaki rajz is. 1890-től az iskola neve is megváltozott, Vízmesteriskola lett. Egyre nőtt a diákok száma is, így 1908-ban a várostól kapott telken új épületet emeltek, mely 60-70 növendék számára biztosított férőhelyet. A hallgatókkal egy nyilatkozatot írattak alá, miszerint a képzést követően még 3 évig a küldő szervezetnél dolgoznak. Erre azért volt szükség, mert az állami hivatalok vízmester növendékei államköltségen, a társulati alkalmazottak és az egyes földbirtokosoknál dolgozó vízmesterek a küldő költségén tanulhattak.

Vízépítéstani műszaki rajz

35 évnyi munka után, 1914 nyarán a kassai Vízmesteriskola bezárt, az I. világháború alatt a tanítás szünetelt. Az 1920-as trianoni békediktátum értelmében Kassa Csehszlovákiához került és a cseh Földművelésügyi Minisztérium talajjavítási iskolát létesített az épületben.

Ezután sajnos nem indult újra a rendszeres vízmesterképzés hazánkban. Esetenként rendeztek kétéves tanfolyamokat Miskolcon és Budapesten. Később már csak Budapesten, a kultúrmérnöki hivatal épületében. Néhány évig, 1940 és 1944 között ismét Kassán folyt az oktatás. Az 1950-es évektől a nagy múltú, de már elavulttá vált, leegyszerűsített vízmester-tanfolyam elvégzése kevésnek bizonyult az egyre összetettebb feladatok ellátásához. Azonban az általános műveltség és a szakmai tudás iránti igény továbbra is jelentkezett, így a középfokú vízügyi szakemberek képzését a vegyesebb profilú technikumokban valósították meg.

Tanai Anna

Felhasznált irodalom:

Dóka Klára: A magyarországi vízmesterképzés múltjából. Vízügyi közlemények 1980. 62. évfolyam 1. füzet

Dr. Gerencsér Árpád: Vízmesterképzés Magyarországon a XIX. század közepén. Hírcsatorna 2020/1. szám

Fejér László (szerk.): Vizeink krónikája 2001. Budapest