1823 januárjában a Vízi és Építészeti Főigazgatóság utasítást adott ki a Duna-völgy geodéziai és vízrajzi felmérésére, és ezzel kezdetét vette hazánk legnagyobb folyójának és vízvidékének térképezési munkája.

Szintezési munkálatok a reformkorban

A részletes utasítás meghatározta a háromszögelésnél szükséges munkaerőt, és a mérnököknek, figuránsoknak, napszámosoknak járó béreket is. A part menti területeket a folyó mindkét oldalán, a meder szélétől számított 3 km távolságban kellett felmérni. Ezen kívül fel kellett mérni a mocsarakat, nádasokat, erdőket és egyéb művelési területeket, illetve a folyón található malmokat, hidakat, gátakat és a jelentősebb parti épületeket is. A kapott adatokat 1:3600 méretarányú, 58x74 cm nagyságú térképlapokra kellett végül felvinni. A munkákról jegyzőkönyvet vezettek, melyet kéthetente kellett felterjeszteni a Főigazgatósághoz. A felmérés irányításával Huszár Mátyást bízták meg, aki számára a helytartótanács lehetővé tette, hogy az ország területén bárhol dolgozó mérnököt maga mellé vegyen. Így került a Huszárhoz beosztott mérnökök közé Vásárhelyi Pál és Vörös László is. A helyszínrajzok készítése és a háromszögelés kezdetben gyorsan haladt, de akadtak nehézségek is. A komáromi erőd parancsnoka például megtiltotta, hogy az erőd közelében dolgozzanak. Sok vita után végül elkészültek az itteni térképek is, de a lapokat letétbe kellett helyezni. A felmérést az árvizek is akadályozták, a téli hónapokban pedig egyáltalán nem lehetett dolgozni. Ekkor történt a térképek másolása és a jegyzőkönyvek tisztázása is.

Huszár Mátyás

1828-ban új vezető került a Vízi és Építészeti Főigazgatóság élére, aki szerette volna felgyorsítani a felmérést és nehezményezte Huszár Mátyás lassú munkatempóját. Így Huszárt visszahelyezték a Körösökhöz, a Duna mappáció élére pedig Vásárhelyi Pál került. A helyszíni munka kezdetben vontatottan indult, amit két tényező is befolyásolt: az egyik, hogy Vásárhelyit a geodézián kívül egyéb vízrajzi és vízépítési munkák foglalkoztatták, a másik, hogy a Duna más szerepet játszott az ország gazdasági életében, mint a korábban felmért vízfolyások (pl: Berettyó, Körös). Utóbbiaknál a mappációt és a szabályozási munkálatokat úgy végezték el, hogy a környékbeliek minél nagyobb biztonságosan művelhető földterülethez jussanak, a Duna felmérésénél azonban a vízi utak kialakításában és a gőzhajózásban rejlő gazdasági lehetőség került előtérbe. A módszeres felmérést 1831-ben kezdték meg Petronellnél, és különös gondot fordítottak az 1830-as árvízben veszélybe került Pest és Buda szintezési munkálataira. A mérések eredményeit Vörös László Buda és Pest alap- és vízszabályzati képe c. 1833-as műve rögzítette.

Buda és Pest alap- és vízszabályzati képe

1833-tól az Al-Duna szabályozása olyannyira lefoglalta Vásárhelyit, hogy a Duna felmérésének irányítását kénytelen volt átadni Hieronymi Ottó Ferencnek. Hieronymi már korábban is részt vett a mappációban, így a terep nem volt számára ismeretlen. Ő a gyors tempó helyett inkább az aprólékos munka híve volt, aki be tudta fejezni a Huszár által elkezdett nagy művet. Számos korábbi munkát felülvizsgáltatott: például a fákba vésett magassági jegyek helyett újakat helyeztetett el, mert azokat nem tartotta eléggé időtállónak. Az 1832-1835 közötti száraz időszaknak köszönhetően több mocsár is kiszáradt, ez pedig változásokat eredményezett a partok vonalában, így ezeken a területeken újra kellett szintezni. Az 1838-as jeges ár tönkretette a korábban rögzített fix-pontokat, melyek pótlására nehéz márványköveket helyeztek el. 1839-ben és az 1840-es évek elején a vízmérési adatok összesítése, a jegyzőkönyvek tisztázása és az adatok petronelli alapsíkhoz történő kapcsolása zajlott. A korrekció és a kisebb kiegészítések lejegyzése 1845-ig befejeződött. Így több mint két évtized után elkészült a folyó átfogó vízrendezését megalapozó dokumentáció, amely a vízrajzi és műszaki adatokon túl 2444 db azonos léptékű és azonos módszerekkel készült térképszelvényből áll. A 2444 darab szelvényéből 1756 maradt ránk, melyek ábrázolják a Duna partvonalát, a községek és városok településformáját, utakat, mocsarakat, vízfolyásokat, csatornákat, fokokat, töltéseket, művelési gátakat. A térképek, a hossz-és keresztszelvények, valamint a jegyzőkönyvek mellett fennmaradt a vízrajzi leírások gyűjteménye is, amely a mérnökök észrevételeit, a part menti lakosság elmondásait, népszokásait, életmódját is tartalmazza.

A Duna mappáció egy szelvénye (forrás: Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár XV.1. Térképtár)

Habár a mérnökök a meder és a partok állapotát főként a hajózás szempontjából mutatják be, a felmérés eredményeit nemcsak a Duna hajózási célú szabályozásánál használták sikeresen, hanem a mocsarak lecsapolásnál és a töltések építésnél is.

Felhasznált irodalom:

Dóka Klára (2006): A Duna mappáció (1823–1845) Történeti áttekintés. In Tóth. G. Péter szerk.: A Duna-mappáció. A Duna folyó magyarországi szakaszának térképei. (1819–1833) az osztrák határtól Péterváradig. (Digitális forráskiadvány. DVD-Rom) Pécs, Médiatér Kft.