Lakás a múzeumban
2016. október 25. írta: Duna Múzeum

Lakás a múzeumban

Bár dr. Mike Lajos közjegyző és főkáptalani ügyész volt, mégis fontos megemlíteni őt és családját, ha a Duna Múzeum épületének történetéről beszélünk. A közjegyző 1877 és 1942 között élt. A középiskolát Győrött végezte, majd az egyetemi éveit Budapesten, Párizsban, Londonban, Lipcsében töltötte. Ügyvédi diplomáját Budapesten és Londonban szerezte. Tanulmányai végeztével, ügyvédként Komáromban telepedett le.1908-ban került Esztergomba, mint főkáptalani ügyész, ezt követően pedig 1928-ban közjegyzővé nevezték ki.

mike1.jpg

mike2.jpg

Ezalatt az idő alatt lakott családjával a Duna Múzeum épületében, a mostani állandó kiállítás termeiben. A város társadalmi életében jelentős szerepet töltött be: képviselőtestületi tag volt, elnöke volt az esztergomi Keresztény Gazdasági Pártnak valamint alelnöke volt az Esztergom és Vidéke Méhészeti Egyesületnek, az Esztergomi Sakkörnek, és az Esztergomi Rádió Egyesületnek. 1942.augusztus 9-én Esztergomban halt meg.

mike4-1.jpg

mike3.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vizmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr6711837189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.