Vízellátás a kolera idején
2020. március 23. írta: Duna Múzeum

Vízellátás a kolera idején

A történelem során hazánkat sajnos többször is elérték a különböző világjárványok. Az 1800-as években kialakult kolera járvány Európát és Magyarországot is érintette. A kialakult helyzetben különösen fontos volt a megfelelő vízellátás, hiszen a betegség a szennyezett víz útján is terjedhetett.

Hazánkban a 18. században, a gyors városiasodás miatt a meglévő vízvezetékek már nem tudták kiszolgálni a lakosságot. Az ásott kutak több helyen kiszáradtak, vagy elszennyeződtek, emiatt létfontosságúvá vált az egységes vízhálózat kiépítése. A fejlődés szükségességét az is indokolta, hogy a nyugat-európai városok már előttünk jártak, példaként szolgáltak és a nem megfelelő higiéniai viszonyok is megkövetelték a főváros vezetésétől a fejlesztést. Az 1800-as évek közepétől több kísérletet is tettek a probléma megoldására, de sokáig egyik sem bizonyult sikeresnek.

Majd az 1866. évi nagy kolerajárvány, és az 1867-es kiegyezéssel járó városépítés megadta a kezdő lökést a főváros vízellátásának rendezéséhez. 1868-ban kezdődött meg az intézményes vízellátás Pest-Budán, amikor létrejött a William Lindley angol mérnök által tervezett ideiglenes pesti vízmű, melynek szivattyúháza a Parlament helyén állt, ellennyomó kútja pedig a kőbányai Ihász utcában. Tulajdonképpen ezzel az eseménnyel el is kezdődött Fővárosi Vízművek működése, melynek első igazgatója Wein János volt.

miss_kolera_ke_p.jpg

A 19. századi karikatúrán Miss Cholerával ábrázolják együtt a vízművet tervező Lindley-t

 

A fejlesztések és bővítések ellenére ez a vízmű sem tudta kielégíteni a főváros rohamosan növekvő lakosságának igényeit, emiatt sokszor kellett a Duna szűretlen vizét használni. A lakosság gyakran elégedetlenkedett a víz minősége miatt, egy korabeli gúnyversben így fogalmaznak:

"Budapesti nóta

Viz, viz, viz,
Nincsen olyan viz
Mint a Lindley-viz.
Meg nem élhet benn a béka
Kristálytiszta hozzá Béga
Nincsen olyan viz
Mint a Lindley-viz.  

Viz, viz, viz.
Nincsen olyan viz
Mint a Lindley-viz.
Kolerának ellensége .
Előbb szakad tőle gége
Nincsen olyan viz,
Mint a Lindley-viz.
Az ördög is belepukkacn
Hogyha abbul isz' "

 

1880-ban az egyesített főváros törvényhatósága úgy döntött, hogy végleges megoldást kíván találni a város vízellátásának problémájára. 1893-ban, Wein János tervei alapján végül egy olyan vízmű építése kezdődött meg, amely hosszú távon oldotta meg a főváros vízellátását.

Ma már a hazánkban szolgáltatott csapvíz kitűnően megfelel az Európai Uniós előírásoknak és jogszabályoknak. Sőt az ivóvíz az egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer lett itthon, így tehát mindenki biztos lehet abban, hogy kiváló minőségű vizet fogyaszthat nap mint nap.

 

 

Az illusztráció és a vers forrása:

http://epa.oszk.hu/01300/01338/00253/pdf/00253.pdf

https://epa.oszk.hu/01300/01338/00293/pdf/00293.pdf

A bejegyzés trackback címe:

https://vizmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr3715538584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.