20. Esztergomi Fotográfiai Biennálé - beszélgetés Kovács Melindával
2016. augusztus 17. írta: Duna Múzeum

20. Esztergomi Fotográfiai Biennálé - beszélgetés Kovács Melindával

A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft., a Magyar Nemzeti Múzeum Vármúzeuma és a Duna Múzeum idén 20. alkalommal rendezi meg az Esztergomi Fotográfiai Biennálét. A jubileumi pályázat témájáról, a pályamunkákról a biennálé művészeti vezetőjét, Kovács Melinda fotográfust kérdeztem.

20_efb_meghivo.jpg

 

-          Idén huszadik alkalommal rendezitek meg az Esztergomi Fotográfiai Biennálét. Milyen érzésekkel, ötletekkel vágtál neki a jubileumi téma kigondolásának?

A téma megjelölésénél alapvetően az volt bennem, hogy minél nagyobb szabadságot adjak az alkotóknak, ezért az idei évben a megfoghatatlant kellett megfoghatóvá tenni.

-         Ez egy elég tág téma…

Most már a zsűrizés után tudok beszélni az anyagról. Abból fakadóan, hogy sem a témában sem pedig a műfajban nem volt semmiféle kötöttség, a pályamunkák között sok érdekes megoldás született. Volt, aki például kőre nyomott fényképeket, bekente emulzióval és arra nagyított, vagy üvegre készítette a képet, de érkezett egy fotókönyv is.

zsurizesre_varva3.jpg

 

-        Számodra mi a megfoghatatlan?

A megfoghatatlan idézőjelben egy olyan „téma”, ami nem a képen van jelen, hanem átlengi a képet. Teljes mindegy, hogy milyen képet nézel – egy sima egyszerű portrét vagy egy csendéletet – de mindig van benne valami, ami megérint. A megvalósítás és a megfogalmazás módja, a látásmód az, ami érdekessé teszi az alkotásokat. Az idei biennálé témájával erre próbáltam utalni.

-        Hogy tapasztaltad, mindenki számára megfogható volt a témában rejlő gondolat?

A közel hatszáz kép között – melyeket a Balassa Iskolában zsűrizhettünk és megfelelően tárolhattunk – voltak olyan művek, amik úgy megfoghatatlanok, hogy elmosódottak vagy nagyon lágyak. De szerencsére számos munkán visszaköszönt az a gondolat, amit a megadott téma magába rejt. Különösen azok a képek hatottak meg, amelyek nagyon személyesek voltak. Teljesen konkrét tárgyakat ábrázoltak az alkotók, és mégis nagyon személyesen; azáltal, hogy a képen több van, mint egy ábrázolt tárgy. Például Hamarics Zsolt, aki a Magyar Művészeti Akadémia nagydíját kapta, sorozatának a címe A tárgyak helyei. Ő csak használt felületeket, különféle célra használt asztalokat fotózott egyszerű fehér háttér előtt. De Palkó Anna Viszlek magammal című fotókönyve is nagyon letisztult határozott képanyaga is megragadta sokunk figyelmét.

zsurizesre_varva2.jpg

 

-       Ahogy kivettem a szavaidból főleg sorozatok érkeztek. Ezek szerint egy képben nem is nagyon lehet megfogni a megfoghatatlant…

Bele lehet önteni egy képbe, de akkor, amikor több képet nézel ugyanabban a témában, akkor azok erősítik egymást. Az a tudatosság, amit egy képanyag nyújt, nagyon fontos. De egy sorozatnak is természetesen lehetnek buktatói, például ha hiányzik belőle a határozottság. A jó sorozat semmi esetre sem bontható meg.

zsurizesre_varva1.jpg

 

-       Mit gondolsz, mitől tudott mindezidáig fennmaradni az Esztergomi Fotográfiai Biennálé? Mi a titka?

 Negyven évről beszélünk, és Magyarországon ez az egyetlen olyan fotográfiai rendezvény, ami ilyen sokat megélt, de nemcsak élt hanem kitágult határon túlivá. Azt gondolom, hogy azért is, mert mind a mai napig mindenfajta politikától mentes, és ezt szeretnénk megőrizni. Itt a művészet az érték. 

Pifkó Szera

A bejegyzés trackback címe:

https://vizmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr8110416690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.