Kovácsolt eszköz az 1860-as évekből. A lábbelire kötözve a Duna jegén való közlekedés megkönnyítésére szolgált. A test súlya alatt a jégpatkó körmei befúródtak a jégbe (jeges talajba) és ezáltal viselőjét megóvták az elcsúszástól. Igen sok formai változata van. Készítői falusi kovácsok voltak, s ez a tény magyarázza a lokális változatok gazdagságát. Legelterjedtebb a négy körömmel és két felfelé hajló kengyelvassal készült jégpatkó volt, de nem volt ritka a három- és a kétkörmös forma sem. A jégpatkót általában a kengyelvasba vagy a talpvasba erősített szíjakkal rögzítették a lábbelire. Az eszköz táji nevei közül a jégpatkó és a macska, köröm elnevezés a leggyakoribb. Talpisnak hívják a hétfalusi csángók. – A jégpatkó elmaradhatatlan segédeszköze a tavak és folyók lékelésén alapuló téli halászatnak.

Forrás: OSZK