Werbőczy István „Hármaskönyv” című munkájában, amelyben a középkori Magyar Királyság évszázadainak jogi viszonyait foglalja össze és mutatja be, a vízzel kapcsolatos jogi kérdéseket is áttekinti.
Werbőczy István (1460 k. – 1542) politikai és jogi pályáját Mátyás király idejében kezdte, jogi összefoglaló művének megírására II. Ulászló kérte fel. A Tripartitum (Hármaskönyv) 1514-ben készült el és egészen 1848-ig érvényben maradt.A jogi munka három nagyobb részben tárgyalja a középkori Magyarország vizekkel kapcsolatos jogi szabályozásait.
Az első a „24. CZIM. A királyi jognak és a birtokjognak meghatározása” fejezetben található és azt mutatja be, hogy a vizek a birtokhoz tartoztak:
- § A birtokjog neve alatt pedig általában a várakat, kastélyokat, erősségeket, városokat, mezővárosokat, falukat, birtokokat, földeket, erdőket és pusztákat kell értened.
- § Tartozékok neve alatt pedig közönségesen mindazt értjük és foglaljuk egybe, mi valamely városhoz, mezővároshoz vagy faluhoz tartozik; minők a mivelt és miveletlen szántóföldek, mezők, rétek, kaszálók, legelők, gyepek, erdők, cserjék, berkek, hegyek, völgyek, szőlőkert, szőlőhegyek, vizek, folyók, halastavak, halászatok, vízfolyások, malmok és malomhelyek és általában a város, mezőváros vagy falu minden haszonvétele és jövedelme.
A második említés a „87. CZIM. Mit kell tartanunk azokról a földekről, melyeket a folyam árja szakasztott el?” című részben olvasható és érdekes jogi rész arról, hogy az árvizek, illetve az emberi beavatkozás hogyan tudja a korabeli birtokviszonyokat megváltoztatni:
Továbbá, mivel igen sok városnak, falunak és birtoknak, valamint sok mezővárosnak és pusztának határait és határvonalait folyamok és folyóvizek különítik el, veszik körül és zárják be, az ilyen folyamoknak kiáradása és ereje pedig igen gyakran nagy darab földet, rétet és erdőt elszakít és egy másik, szomszédos város, mezőváros vagy birtok területéhez sodor, és ezt azokkal megnöveli, mert a folyam futása és rohanása a maga rendes folyásából, medréből és útjából igen gyakran más, új mederbe szokott elhajolni és térni; azért némelyek az gondolták és vélték, hogy az ilyen földeknek, réteknek és erdőknek, melyek tudniillik a víz folyásának és útjának vagy medrének változásánál fogva a másik, szomszédos város és mezőváros vagy birtok területéhez estek és szakadtak, azontúl ehhez a városhoz vagy mezővároshoz, avagy birtokhoz kell tartozniok és ezt kell illetniök, azt vitatván és állítván, hogy határaikat a folyóvíz folyása és útja és medre szabja meg, a mit nem kell tartanunk.
§ Mert ilyen módon igen sok csalás következhetnék be, és a vizeket vagy folyókat rejtekcsatornákon és néha igen csekély árkokon át, vagy gátak állításával és töltések által mindenki olyan helyre vagy mederbe vezethetné le, a milyenbe inkább akarja és ezáltal másnak földeit, erdeit, vagy rétjeit igen könnyen bitorolhatná.
§ Igy tehát ellenkező véleményben kell lennünk, hogy mivel a folyóvíznek, vagyis a folyamnak, különösen pedig a hajókázhatónak jövedelme nagy becsértékű: azért bármerre is térjen el és folyjon le a víz vagy folyó, az a város, vagy mezőváros, avagy birtok, a melynek területéről az másiknak földére vagy területére hajlik el vagy tér át, ezáltal maga jövedelmeitől, úgymint: malmaitól, gázlóitól, vámjaitól, halászatától és egyéb haszonvételeitől el nem esik: hanem a mint előbben, a mikor a folyó a maga igazi, szokott és régi útján folyt, úgy azután is, a mikor már más, új mederbe hajlott, a maga jövedelmeités haszonvételeit teljesen szabadon használhatja és élvezheti.
A vizek harmadik említése az „59. CZIM. Mi a "helyes mentség", melyet az itélő levélbe szoktak iktatni és mikor van megengedve?”című fejezetben található és az árvízek szerepéről ír a jogi eseteknél:
- § Innen helyes és elfogadható mentségnek tartjuk azt, ha a felperes vagy alperes, avagy ennek ügyvéde hazulról a nyolczados vagy rövid törvényszékekre indulván és odajutni igyekezvén, elindulása után súlyos betegségbe esett vagy tetemes vízáradás visszatartotta, vagy szegénysége miatt, megbetegedett lova helyett más lovat nem vehetvén és fogadhatván, elkésik, vagy ha ellenségei, vagy az útonállók elfogják, kirabolják, megsebesítik vagy megölik és ezek vagy hasonló esetek fordulván elő és akadályozván őt, a birói vagy itélő levelek kiadásának határidejérebirája elébe meg nem juthatott: az ilyen méltán menti magát és a törvénykezési és ítéleti terhek alól felszabadul.
Ezekből a részletekből is kitűnik, hogy a középkori Magyar Királyságban a vizek szerepe ugyanolyan fontos volt mint az újkorban, ugyanakkor a vizek még nem közvagyonnak számítottak, hanem a birtokok része volt.
Terplán Zoltán
