Ma nagyobb folyóink partján sétálva, esetleg rajtuk ringatózva személyszállító luxushajókat és teherszállító uszályokat láthatunk. De nem volt ez mindig így. A XX. század közepéig egészen más látkép fogadta a vízparton járókat. Az úgynevezett malomállásban egymás mellé "bekötött" hajómalmok, mellettük pedig kisebb halászhajók, csónakok biztosították a lakosság jelentős részének élelmiszerellátását.

                                             Hajómalmok a Dunán, háttérben Óbuda (Fortepan)


A hajómalmok olyan római korból eredeztethető malomszerkezetek, melyeket két úszó fahajóra helyeztek és a legkedvezőbb vízáramlatban horgonyoztak le. Szerkezetüket tekintve hasonlítanak a vízimalmokra. Mindkettő a víz energiáját használja fel a gabona őrléséhez, még a méreteik is megegyeznek nagyjából. Különbség azonban a vízfolyás mérete, valamint az, hogy a hajómalmok nem helyhez kötöttek. Helyzetüket kora tavasztól, a vízre eresztéstől (József naptól, március 19.) ősz végéig (András napig, november 30.) a víz sodrásának megfelelően változtatták. Télvíz idején a hajómalmokat biztonságba helyezték – jégzajlástól mentes kikötőbe, vagy a partra vontatták -, hogy a jég ne tegyen bennük kárt. Hazánkban már a XIII. századtól használták ezeket az őrlésre alkalmas szerkezeteket elsősorban a Dunán, a Dráván, a Maroson, a Vágon és a Tiszán. Egészen a XX. század közepéig működtek, de a hatékonyabb gőzüzemű, majd elektromos árammal működő malmok lassan kiszorították őket. Mivel a hajómalmokat a szélesebb, bővizű folyókon építették, hatással voltak az adott folyó hajózására is. Ennek köszönhető, hogy minden korabeli térképen feltüntették őket.

  A Duna bal partján, Dunamocsnál táborozó seregek rendje (Jól látható a 7 hajómalom a főmeder teljes szélességében)

Hajómalom keresztmetszete

A hajómalmokat két hajótest összekapcsolásából alakították ki. A nagyobb volt az ún. házhajó, a kisebb a völgyhajó, vagy más néven tombác. A két hajó között, azokra támaszkodva helyezkedett el a vízikerék. A malmokhoz általában tartozott egy kis ladik is, mellyel a zsákokban raktározott gabonát szállították ki a partra.

A képen látható hajómalom-makett Lelóczky Gábor, a Duna Múzeum gyűjteménykezelőjének keze munkája. A szerkezet elkészítése nem jelentett problémát számára, hiszen évtizedek óta foglalkozik modellek készítésével. Országszerte több múzeum is megkereste már, munkái világkiállításon is szerepeltek. Gábor az elektromosan is működtethető, léptékhelyes modellt szakmai egyeztetések, valamint XIX. századi ábrázolások és rajzok alapján készítette. A hajómalom teteje és falai leemelhetőek, így a belső szerkezet is jól látható.

                                               Hogy készül a hajómalom-makett? Hát így...


A hajómalom egyik külső falára a Nepomuki Szent Jánost ábrázoló kép is felkerült, amely gyakorta szerepel patakok, hidak mentén. Nem véletlenül, hiszen Nepomuki Szent János a vízen járók, a vízen bajba jutottak, a hajósok, vízimolnárok, hidak, utasemberek, fuvarozók, a gyónási titok, a Jezsuita rend és a haldoklók védőszentje. Dél-Csehországban született, Prágában közismert és szeretett egyházi méltóság volt. IV. Vencel király felesége, Zsófia őt választotta gyóntatójának. A szent nevéhez fűződő legenda szerint Vencel király mindenáron meg akarta tudni, hogy felesége mit gyónt meg a Jánosnak, aki azonban nem árulta el, így a király megkínoztatta és a Károly-hídról a Moldvába dobatta. Zsófia királynénak ezután egy csodás fényjelenség jelezte, hogy hol keressék a holttestet. Szentté avatása 1729-ben történt.

A képen látható Nepomuki-ábrázolás a Duna Múzeum Látványtárában található, és egy eredeti, fajszi hajómalom ajtajaként funkcionált egészen a II. világháborúig. 

Forrás:
Vargha László: Az uszódi hajómalom (Néprajzi Értesítő, 1965)
Czigány Béla: Adatok a Győr megyei hajósmolnárok életéhez (Arrabona, 1963–1970)
Mendele Ferenc: Ráckevei hajómalom (Technikatörténeti Szemle, 1962

Tanai Anna
Duna Múzeum