Az árvizek ellen való küzdelem a természet és a társadalom folyamatosan megújuló csatája, mely megváltoztatja az adott táj arculatát, az ott élők sorsát, a városok és települések történetét. Kitűnően példázza ezt az 1879-es szegedi nagy árvíz, amely méretében és hatásában is felülmúlta az 1838-as jeges árvizet. 143 évvel ezelőtt hullámsírba temetkezett az ország akkor második legnagyobb városa. Szeged 6350 házából csaknem hatezret elpusztított az árvíz, több mint hatvanezren váltak hajléktalanná, és közel másfél száz ember vesztette életét.
„A szegedi árvíz, mely az Alföld legvirágzóbb városát dönté romba, egyike azon megrázó katasztrófáknak, miket sötét betűkkel fog följegyezni a történelem.” - Mikszáth Kálmán
A 19. század második felében egyre előrébb haladtak a Tisza-szabályozás munkálatai és a gátak közé szorított folyó egyre magasabb árvízi csúcsokat produkált Szegeden. Szinte állandósultak a 650 cm feletti tetőzések, de az 1876-os árvíz ennél is magasabban, 786 cm-en tetőzött. A későbbiekben ezt úgy emlegették, mint a Tisza utolsó figyelmeztetését Szeged városának. A folyammérnöki hivatal szakemberei már látták, hogy a gyenge anyagból épített szegedi töltések nem bírnának ki egy ennél is magasabb árvízi csúcsot, de az állami költségvetés figyelmen kívül hagyta a város kérését. Így tehát csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be a katasztrófa.
Szeged városán átfolyó Tisza és az ebbe bele torkolló Maros átnézeti rajza 1860-ból
1878 decemberében a megszokottnál is magasabb árhullám indult el a Felső-Tiszán, ezért Szegeden megalakult a vízvédelmi bizottság, vagy más néven „vészbizottság”. Az 1879-es év elején az amúgy is magas vízálláshoz hozzáadódtak a mellékfolyók árvizei is, január második felében 658 cm-rel tetőzött a Tisza Szegednél. Mivel a tél folyamán sok csapadék esett a vízgyűjtőn, így februárban újabb árhullám indult el a Tisza felső szakszán. A töltések ekkor már hónapok óta víz alatt voltak, nehezen bírták a terhelést, folyamatosan erősíteni kellett őket. A vízvédelmi bizottság február 26-tól egyfolytában ülésezett. Február 27-én a városi főkapitány kidoboltatta a vészhelyzetet. Március 3-án bezárták az iskolákat, a várat kijelölték a várost elhagyók gyülekezési helyévé. A halászok ladikjait a város leginkább veszélyeztetett pontjaira irányították. A vészbizottság segélykérő távirataira a honvédelmi miniszter Temesvárról utászkatonákat és pontonokat irányított Szegedre. Putz Lajos – a temesvári hadtest parancsnoka – megérkezése után sikeresen felmérte, hogy további segítségre lesz szükség, ezért később Aradról és Budapestről is érkezett utánpótlás. Március 11-re stabilizálódni látszott a helyzet, a vízszint nem emelkedett tovább és ez reménnyel töltötte el a védekezők szívét. Azonban az éjszaka folyamán támadt hatalmas vihar olyan erővel ostromolta a gátakat, hogy a pusztítás elkerülhetetlenné vált.
Távirat 1879-ből
A szegedi nagy árvíz egy képeslapon
1879. március 12-én hajnali fél kettőkor átszakadt a várost utolsó bástyaként védő vasúti töltés és a víz elárasztotta Szegedet. A pusztítás leírhatatlan volt, a vízszint sok helyen a 3-4 métert is meghaladta. A városi közigazgatás azonnal megkezdte a károsultak mentését, ellátását és elhelyezését. Március 17-én I. Ferenc József és Tisza Kálmán miniszter Szegedre érkezett, hogy megtekintsék az árvízi károkat. Ekkor hangzott el az uralkodó szállóigévé vált mondata: „Szeged szebb lesz, mint valaha…” Ezt követően a király kinevezte Tisza Lajost a szegedi királyi biztosság vezetőjévé, azzal a feladattal, hogy elősegítse a város ellátását, újjáépítését és irányítsa az árvízvédelmi művek létesítését.
Sorsjegy a szegedi és tiszavidéki árvízkárosultak javára
Az 1879-es tiszai árhullámot ma már nem tartanánk különlegesnek és valószínűleg bármiféle rendkívüli eszköz igénybevétele nélkül kivédenénk. Ahhoz azonban, hogy idáig eljutottunk, minden bizonnyal hozzájárultak a szegedi nagy árvíz hibái és tanulságai is. Hiszen az árvíz a pusztítás mellett fordulópontot is jelentett. Fordulópont volt Szeged városképének kialakításában, valamint a Tisza-völgy és egész Magyarország árvízvédelmének fejlődésében is.
Tanai Anna
Forrás:
Fejér László szerk.: Vizeink krónikája, Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest 2001.
Kaján Imre – Zombori István szerk.: A szegedi nagyárvíz és újjáépítés, Európa Szegedért, Budapest-Szeged 2004.
Károlyi Zsigmond szerk.: A szegedi árvíz 1879. In: Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969.
Mikszáth Kálmán: Szeged pusztulása 1879. Szeged
