1723 és 1867 között az egyes törvényhatóságok és önkormányzatok országon belül előírták, hogy a megyék és szabad királyi városok, valamint a kiváltságos kerületek közötti közlekedéshez is útlevél szükséges. Nagy Pál Képes Krónika a magyar útilevelek, útlevelek három évszázados múltjából című könyvéből megtudhatjuk, hogy az 1800-as évek elején a Magyarországról az osztrák örökös tartományokba és az osztrák birodalmon túli területekre irányuló utazás között különbséget tettek. Ennek megfelelően nemcsak a Magyar Udvari Kancellária és a Királyi Helytartótanács, de az önkormányzatok is állítottak ki útleveleket, valamint útlevélre vonatkozó rendeleteket is hozhattak. A Duna Múzeumban őrzött 1834-es Széchenyi útlevélből kiderül, milyen útiokmányra volt szüksége valakinek abban a korban ahhoz, hogy Magyarországon kívüli utazást tehessen.
Bár 1829-ben megalakult a Duna Gőzhajózási Társaság, hajói a zátonyok miatt mégsem tudtak kijutni a Fekete-tengerre. Ezért Széchenyi István Vásárhelyi Pál vízmérnök műszaki javaslatára úgy döntött, hogy a folyó ezen szakasza vízszabályozásra szorul. A tervezési munkálatokba Széchenyi angol mérnököket is bevont, ezért 1833 telén Vásárhelyivel együtt Angliába utazott, ahonnan tavasszal tértek vissza. Az 1834. évi angliai útjukra odafelé egy Bécsben kitöltött nyomtatványt vittek magukkal.
Mivel minden utazáshoz külön okmányt állítottak ki, így a visszaúthoz használt útlevelet már Esterházy Pál herceg, a Habsburg Birodalom Londonban székelő nagykövete töltötte ki. Az útlevélen a londoni hitelesítő pecséten kívül többek között a bajor királyi diplomácia frankfurti láttamozása, a londoni holland és bajor követ és a koblenci főpolgármester láttamozása, valamint kölni és passaui regisztráció szerepel.
Érdekessége továbbá, hogy Vásárhelyi és Széchenyi szolgája is ezzel az egy irattal utazhatott. A múzeumunkban őrzött útlevélből kiderül, hogy az utazás hivatalos keretek között zajlott, ezért a dokumentum kiadása költségmentes volt. Széchenyiék kötelesek voltak minden, az út során érintett város önkormányzatánál az érkezésüket és a távozásukat bejelenteni, melyet a csoportos útiokmányon láttamoztak az adott önkormányzatok. Továbbá kiderül az is, hogy a dokumentumon a személyazonosságra utaló adatok kitöltését mellőzték.
A Széchenyi-útlevélbe végül piaci kofák csomagolták portékájukat, akik a II. világháború után kifosztott nagycenki Széchenyi-kastély egykori levéltárából jutottak hozzá a hivatalos irathoz. Tőlük a soproni Storno Gábor gyűjtötte össze, majd 1978-ban adta el a múzeumnak, így egy újabb értékes irattal gazdagodott a gyűjtemény.
Pifkó Szera
