Sajó Elemér (Őrszentmiklós, 1875. szeptember 8. – Budapest, 1934. szeptember 21.).
Vízimérnök, vízügyi és gazdaságpolitikus, méltán tekinthetjük őt nagybátyja, Kvassay Jenő mellett a távlatokban gondolkodó, tervszerű vízügyi politika legkiemelkedőbb képviselőjének.
Budapesten, a Műegyetemen 1897-ben szerzett mérnöki oklevelet. Ezt követően az akkori Magyarország talán legnagyobb vízépítési alkotásának, a Ferenc-csatorna tiszai torkolatának áthelyezésével kapcsolatos óbecsei kettős hajózsilipnek építési munkálataiban vett részt. Ennek befejezése után a Béga-csatornázási építkezéseknél dolgozott. Budapestre visszatérve a VIII. kerületi kultúrmérnöki hivatalban dolgozott.
1909-től a soroksári Duna-ág rendezési munkáiban vett részt:mint a Soroksári Duna-ágon létesült Kvassay-zsilip tervezője és építésvezetője, lényegében az egész rendezési munkát ő irányította és fejezte be közmegelégedésre.
Időközben a közlekedési-közgazdasági kérdések is foglalkoztatni kezdték, s mikor az első világháború vége felé a dunai víziút és a vasúti szállítás közötti kapcsolat hiánya a kormányzatot egy Budapesten létesítendő dunai kikötő megépítésére szorította, az 1919. február 1-jén felállított Kikötőépítési Igazgatóság élére Sajó Elemért nevezték ki. Az ország akkori rossz gazdaság-politikai helyzetében kétszer is az építés teljes leállítása fenyegette a vállalkozást, s csak kitartó meggyőző munkája tette lehetővé a ma is nagy jelentőségű létesítmény, a Csepeli Szabadkikötő felépítését.
1928-tól a Földművelésügyi Minisztériumban a balatoni munkálatok felügyeletét látta el, illetve a Nemzetközi Dunabizottság, valamint a dunai állandó műszaki bizottság előadója volt. 1930 és 1934 között, nyugdíjba vonulásáig az országos vízügyi mérnöki szolgálat vezetője volt, a magyar vízügyi politika programját több évtizedre ő dolgozta ki. Terveket készített a Duna-Tisza-csatornára és a Körösök csatornázására, kezdeményezésére készült el a békésszentandrási duzzasztómű.
Sajó Elemér az öntözésügy úttörő fejlesztésének hirdetője volt és komoly szakirodalmi tevékenységet is folytatott: „A magyar víziutak és vasutak”, Budapest, 1909. „A belvízlevezető zsilipek megrepedésének okai, Budapest, 1916., „Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában” Budapest, 1931.
Terplán Zoltán
