Az élet és egészség nagyban függ attól, hogy mit iszunk. A 18-19. századra újraéledt a Hippokratész óta feledésbe merült ivókúra és ettől fogva találkozhatunk nagyobb számban fürdőkúra-poharakkal Európában.
A jó és tiszta víz nemcsak szomjunk csillapítására alkalmas, hanem gyógyítani is tud. A gyógyvizek (idesorolásuk szigorú rendszerhez kötött) természetes gyógyszerek, ásványi alkotórészek híg, vizes oldatai. A föld mélyében fizikai és kémiai folyamatok játszódnak le és a vizek különböző hatása attól függ, hogy milyen ásványi anyagok, ionok, sók vannak bennük. Külsőleg fürdőként, belsőleg ivókúraként lehetnek hatásosak. A hazai gyógyforrások első említése igen régi időkre a 11-12. századra vezethető vissza. A felfedezéseikben és hírük terjesztésében pedig a népi orvoslásnak nagy szerepe volt. Csaknem mindig a falu népe volt valamely gyógyforrás megtalálója és első látogatója. A 16-17. századtól a gyógyvizeket medencékbe terelték, partjukra fürdőházakat építettek: a fürdőhely a társasági élet helyszínévé vált a főurak és kíséreteik körében.
A gyógyfürdőzés és ivókúrázás aranykora a 19. századra érkezett el. Az egyre divatosabbá váló gyógyfürdők vonzották a gyógyulni vagy éppen csak pihenni vágyó embereket, és innentől kezdve találkozunk Európában az egyes fürdőhelyek kúra- és emlékpoharaival is. A gyógyfürdők jelentős része a monarchia azon vidékein volt, ahol a nagykiterjedésű bükkerdők az üveggyártás alapanyagát, a hamuzsírt és a huták kemencéit fűtő faanyagot szolgáltatták. Az emberek emléktárgyak iránti igényét figyelembe véve (és talán üzleti céllal is) elkezdték gyártani a fürdők saját üvegpoharait. Magyarországon az 1820-as években tűntek fel a kehely alakú, talpas, fürdőépület képével, felirattal ékesített üveg ivóedények.
Gyógyászati célú ún. ivókúrákhoz használt pohár a 19. századból, „Füredi emlék” felirattal. Oldalfalán kör alakú mezőben további ábrázolások láthatók, sorrendben az ún. Horváth-ház, a templom, a forrás-kút, a fürdőház, valamint a Tihanyi Apátság épülete. (Duna Múzeum gyűjteménye)
Két szépen kidolgozott kúrapohár szintén a 19. századból (Duna Múzeum gyűjteménye)
A díszes poharak készítése viszonylag rövid ideig tartott, a 19. század második felére, végére tömegárucikké váltak. Kezdetben nem is volt mindenkinek saját pohara, közös ivópohárból ittak. Majd divatba jött a sorszámozás és szigorúan figyelték, hogy mindenkinek saját ivóedénye legyen, akár saját monogrammal. A fürdőpoharak jelentősek az üvegművesség fejlődésének szempontjából is, mert a rajta lévő feliratok, évszámok és gyártási technikák is információkkal szolgálnak a kutatók számára.
Ismeretlen fürdőhelyről származó hattyús mintázatú fürdőkúra-pohár, a 19. század második feléből (Duna Múzeum gyűjteménye)
Fürdőkúra pohár F.A monogrammal (Duna Múzeum gyűjteménye)
A forráskút mellett kellemes zene és vendégek társaságában elfogyasztott gyógyvíz már önmagában is jó hatással lehetett az emberre. A vizek kiosztásában kútleányok és kútlegények segédkeztek, töltögették a poharakat, kiszolgálták a vendégeket. Bár az ízük miatt nem mindegyik volt annyira népszerű, de a fürdőorvosnak sikerült rábírnia a beteget a víz elfogyasztására gyógyulása érdekében.
A harkányfürdői gyógyforrás kútja 1912-ben (Duna Múzeum képeslapgyűjteménye)
Napjainkban új források felfedezése már nem túl gyakori, de a meglévő források vizei folyamatos ellenőrzés, hatásvizsgálat alatt állnak. A mai kor emberének már nem kell messzire utaznia, ha panaszai enyhítésére gyógyvizet szeretne, hiszen palackozott formában könnyen hozzájuthat.
Szigetvári Vera
