A nyúlgát egy árvízvédelmi szakkifejezés, mely először Jókainál bukkan fel 1862-ben Az új földesúr című művében. A Tisza áradásáról szóló fejezetben, ahol az ár már „a gát utolsó araszát mossa”, a veszély idején a veszélyeztetett helyen egy már meglévő töltéshez biztosítékul húzott második töltésként írja le a nyúlgátat. Jó néhány évvel később Mikszáth Kálmán, aki az 1879-es nagy szegedi árvizet a helyszínen élte át, szintén használta: ”Most a bizalom…pusztán az újonnan emelt nyúlgátakba összpontosult”

Nyúlgát-építés az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz idején (DM_TK_2022.238.1)

Hazánkat, fekvése miatt, évente többször is árvizek sújthatják. A 19. században a mérnökök sok helyütt megkezdték a töltések, gátak tervezését, építését, hogy korlátozzák a folyók szétterülését, az árvizek kialakulását. Az árvízvédelmi töltések azonban nem egyszerű földhalmok: különböző talajrétegekből építették fel őket, komoly mérnöki ismereteket igényelve. Magasságukat pedig mindig az adott folyószakaszon addig mért legnagyobb vízszinthez viszonyítva határozták és határozzák meg napjainkban is. Az árvizek azonban magasabb vízszintekkel is tetőzhetnek, és ekkor van szükség a gátak magasságának gyors emelésére – amelynek sürgősségét és fontosságát íróink is jól tudták érzékeltetni. Napjainkban a magasítás már általában homokzsákokkal történik, de lehet földből és rőzséből épült is. Ezzel a módszerrel körülbelül 60-80 cm-rel tudják megemelni a gátat.

A Tisza árvize 2000 tavaszán. A magasított gát a kiöntött árvíz lokalizálására is alkalmazható. (DM_TK_2023.1.63)

Hogy miért nyúlgát a neve erre több magyarázat is van: a kifejezés (amely szinte biztosan népnyelvi eredetű) a nyúlványgát szó rövidüléséből is kialakulhatott, a meglévő gátak megnyújtására utalóan. Egyes magyarázatok viszont a nyúllal is összefüggésbe hozták, annak fürge, gyors haladására gondolva.

1968-ban már keresték a modernebb megoldásokat: az Országos Vízügyi Hivatal árvízvédelmi bemutatóján kiállított alumínium hullámlemezből készült nyúlgát elemek. (DM_TK_24.706.17)

A gátmagasítások önmagukban nem mindig elegendőek, állandó őrzés és ellenőrzés szükséges. Előfordulhat, hogy minden erőfeszítés ellenére az ember nem bír a víz erejével, és az ár átbukik a megemelt gáton is, vagy átszakad a védmű. Az árvíz elvonultával a szakemberek megvizsgálják, hol és miért nem sikerült a védelem, s megteszik a szükséges intézkedéseket – már a jövő lehetséges árvizeire gondolva. A mai jogszabályok szerint a gátak magasítására használt homokzsákok és egyéb anyagok veszélyes hulladéknak számítanak, ezek szakszerű megsemmisítéséről is a vízügyi szakembereknek kell gondoskodni.

Szigetvári Vera

A felhasznált fotók a Duna Múzeum képgyűjteményében találhatók.