Tengeri kikötőket a szárazföldnek általában olyan partrészén alakítanak ki, amelyet a hajók könnyen megközelíthetnek, valamint olyan részen, ahol a hullámveréstől és a széljárástól védetten tudnak lehorgonyozni. Ezeknek a helyeknek a kialakításánál a legfontosabb, amit a szakemberek figyelembe vesznek az a szárazföld partjának tagoltsága, hiszen lényeges, hogy a hajók által szállított árut a lehető leggyorsabban és legkönnyebben tudják elvinni a kikötőből a szárazföldön.

A legideálisabbak azok a tengeri kikötőhelyek, amelyek a nagy folyamok torkolatában, a szárazföld megfelelő mélységében fekszenek. A megfelelően mély folyamtorkolatok biztosítják a viharmentes védettséget. A váltakozó apály, dagály ezeken a helyeken csak kis mértékben érvényesülhet a folyam völgyének esése miatt- írta Vitéz Bornemisza Félix és dr. Bartos Dezső a Magyarország és a tengerhajózás című könyvében.

A folyami kikötőknél közvetlenül a folyó partján teszik lehetővé a kikötést, mint például a személyhajó-állomások és part menti rakodóhelyek. A nagyobb teherforgalom esetében pedig medencét alakítanak ki, melyet vagy a partba vágnak, vagy a folyó egy erre alkalmas mellékágát zárják le és alakítják át.  Jellegük szerint is fel lehet osztani őket, áthaladó és nem áthaladó kikötőkre. Ha a hajók végállomása és fordulópontja, akkor nem áthaladó, ha pedig csupán járatuk megállóhelye, akkor áthaladónak tekinthetők.

A képeslapok a Duna Múzeum gyűjteményének darabjai.