A Magyar Haltani Társaság a korábbi évekhez hasonlóan 2017-ben is kereste az év halát. Idén szintén három őshonos jelölt közül választhattak az internetes szavazásban résztvevők. A szavazatok 48 százalékával vizeink legnagyobb hala, a harcsa lett a győztes a paduc és a halványfoltú küllő előtt.

Forrás: Marsigli Duna-könyvéből 1774

Neve jelentésének eredetéről igazán nincsenek feljegyzések, de azt tudni lehet, hogy tudományos nevének első tagja, a Silurus ógörög szóból származtatható, amely ténylegesen a harcsát jelenti, ahogy latin eredetű glanis fajnév is. Ez a lapos fejű, apró szemű, széles szájú, hosszú bajuszú, hegyes úgynevezett gerebenfogazatú hal, ízletes, szálkamentes húsa miatt az egyik legkedveltebb étkezési halunk. Teste nyálkás, pikkelytelen, színe az élőhelyi környezettől függően általában szürkés-barnás, de nem ritka az egészen sötét színű példány sem. Bár Európában sokfelé előfordul, ugyanakkor földrészünk számos régiójában kipusztult. Nyugati irányban a Rajna, keleti irányban az Aral-tó vízrendszeréig szinte minden nagyobb folyóban és állóvízben megtalálható, különösen ott, ahol kellő vízmélységben búvóhelyet talál. Ha Balatonfüreden járnak és sétálnak a parton, akkor biztosan találkozni fognak a Herman Ottó rajza alapján készült szigonyos halász szobrával, aki kezében egy harcsát fog. Nagy valószínűség szerint azért ezzel a hallal ábrázolta, mert hazánkban a harcsa halászata ősfoglalkozásként volt jelen. A Balaton, a Velencei-tó és a Tisza mente halászai a hatalmas példányokra szigonnyal csaptak le.

A Duna Múzeum gyűjteményében található képen Borz Kálmán halászmester látható, aki Esztergomnál 1929.december 28-án fogott egy 240 cm hosszú, 81 kg súlyú dunai harcsát.