(Magyarkanizsa, 1787. február 12 – Dunaföldvár, 1852. február 28.)
Magyarkanizsán született 1787. február 12-én. Egerben teológiát, majd a pesti tudományegyetemen filozófiát hallgatott. 1813-ban a Mérnöki Intézetben mérnöki oklevelet, 1819-ben filozófiai doktorátust szerzett.
A sárvízi Nádor-csatorna Társulat gyakornoka, majd az Esterházy-család uradalmi mérnöke volt Tolna, Veszprém, Komárom, Pozsony és Nyitra vármegyében. 1816-1825 között a Sárvíz, a Sió és a Kapos szabályozási munkálatait és a folyóvölgyek vízrendezését irányította. A Balaton sorsát döntően meghatározó rendezési tervet dolgozott ki a tó vízszintjének csökkentésére, és a munka gazdasági eredményei fellendítették a reformkor vízmunkálatait. A Sió szabályozásakor megépíttette Baja és Báta között a Duna árvízvédelmi töltéseit.
Széchenyi István és József nádor támogatta, ennek köszönhetően Széchenyi nagycenki tervezéssel bízta meg. Ekkor már határainkon túl is ismert mérnök volt és 1827-ben megbízták a Linz-Budweis közötti vasút vonalának tervezésével, kitűzésével, valamint a Leopoldberg-Lert közötti vasút vonalat keresztező vízfolyások rendezésével. Ebben az időben fogalmazódott meg benne a Kolozsvár-Graz közötti víziút gondolata. Ez a tanulmány a maga korában vízépítési és közgazdasági szempontból is érdekes volt.
1830-tól Budapesten élt és 1830. nyarán Széchenyi útitársaként a „Desdemona” nevű négyevezős bárkán végighajózott a Dunán Galacig, onnan pedig kereskedelmi hajóval Konstantinápolyig a Vaskapu hajózási akadályainak megszüntetése ügyében.
1833-1842 közöttArad vármegyében a fehér-körösi 92 km hosszú Nádor-malomcsatorna – mint az első ipari csatorna – megépítésében vett részt. Elsőként vetette fel az Al-Duna-szabályozás gondolatát, és a kerecsen-komorói tiszai átvágás tervével a folyó szabályozásának elindítója lett. 1848-1849-ben a pest-szolnoki Magyar Központi Vasút igazgató-mérnöke lett, ekkor szervezte meg a vasút járműjavító műhelyét, a későbbi MÁVAG elődjét.
A vízerő-hasznosítás és a magyar mezőgazdasági vízépítés (öntözés, lecsapolás), valamint a komplex vízgazdálkodás nemzetközi viszonylatban is korai úttörője, a magyar nyelvű műszaki irodalom egyik megteremtője volt.Több értékes térképe maradt fenn, és a műszaki szaknyelv is gazdagodott munkássága által.Kiterjedt szakirodalmi tevékenységét számtalan cikk, értekezés, könyv jelzi. Munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia 1831-ben – elsőként a magyar mérnökök közül– levelező tagjává választotta.
Terplán Zoltán
