A 19. század második felében egyre elterjedtebbé vált, hogy egy-egy hegyoldalban felfogják a források vizét, és a gravitációt kihasználva a településeket a tárolt vízzel látták el. Ezeknek a tornyoknak a felső részét víztartállyal szerelték fel, amibe egy csővezetéken keresztül pumpálták a vizet. A víz magasba emelkedését még szelepekkel és tolózárakkal segítették. Az ipari forradalom idején egyre nagyobb szükség volt ezekre a víztározókra, a gőzmozdonyok például mint egy benzinkútnál, úgy horgonyoztak le egy-egy víztartály előtt. A sokféle vízigény kielégítése miatt azóta számtalan, szebbnél-szebb víztornyot építettek. Ez a magyar találmány az építészetben felhasználható burkolat anyagok közül téglát, betont, fát és fémet egyaránt tartalmazott. Bármerre járunk is az országban, minden tájon találhatunk ezekből a csodás építményekből.

A képeslapok múzeumunk gyűjteményében találhatóak.